Tehát ezek után, aki úgy érzi, hogy tartozom neki valamivel, nyugodtan dobjon nekem egy fenyegető e-mailt!
Köszönöm sokatok türelmét és megértését. Sajnos az elmúlt hónapok nehezen teltek, nem mentegetőzni akarok, csak a tisztánlátás végett. Karácsony után kipurcantam fizikailag, januárban vizsgák, szülinap, házassági évforduló, aztán egy kis lazítás, utána "halálos beteg lettem", de aztán mégse, és ez kicsit megviselt (elcserélték a leleteimet valakijével, és három hétig a halál biztos tudatában éltem, írtam bakancslistát, meg minden), majd elkezdtem összeszedni magam, és íme :). Jobban mondva összeszedettem magam a Mindenhatóval, mert egyedül vele tudtam ezt átvészelni. Jó kis hit-edzés volt. "De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek mint a saskeselyűk, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el!" (Biblia)
Na de vége az untatásnak, itt van az újabb aji a Pingvinlánynak. Ez a kiskanál még egy elmaradt karácsonyi ajándék pótlása. :) Igen!!! KARÁCSONYI! Múlt héten adtam neki oda! :P Krisztike, bocsi utólag is!
Közben pedig letette a jogosítványát is, így azt is meg kellett jutalmaznom valamivel. Ez a mini rendszámtábla attól különleges, hogy a bal oldalon a magyar, a jobb oldalon a holland zászló található (mert hollandos, és szerelmes Hollandiába, és a férje is holland lesz, meg a kutyája, meg a kertésze, stb... :) ), ja, és sötétben pedig világít! Kriszti, kiteheted a trabidba! :D
Hátulról:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése